A megrendelő testvérpár hosszú keresgélés után talált rá a Duna melletti zöldövezetben az otthonuk megvalósításához szükséges megfelelő telekre. A kelet–nyugati irányú utcára merőleges telek tengelyét az 50 méter hosszú nyél „erősítette“, s ez tárta fel a jó arányú és ideális méretű belső telket.

A két L alakú, egymástól eltávolodó és hátat fordító épülettömeget a terepszint alatti mélygarázs köti össze, a tömegek így – azok formálásából adódóan – elkülönült kertrészeket határolnak, így biztosítva mindkét fél számára az intimitást, mely elsődleges szempont volt a tervezés során.