TERVEZÉS:

A Casa Stúdió Kft. 2000-ben alakult, építészeti tervezéssel és mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozik.

Elsődleges profilunk családi házak, társasházak tervezése, emellett irodaépületek, ipari épületek, épület rekonstrukciók tervezésével is foglalkozunk. Szeretjük a kihívásokat, sikeresen vettünk részt számos tervpályázaton.

A tervezés számunkra csapatmunka, a megbízó ennek a csapatnak fontos részese. Folyamatos kommunikációval, együtt gondolkodással érjük el, hogy az elkészült épület tükrözze a megbízó elvárásait és az általunk képviselt szakmai profizmust.

A tervek kiadásával nem ér véget részvételünk egy-egy épület megvalósulásának folyamatában. Igény szerint tervezői művezetéssel segítjük a folyamatot, majd mint felelős műszaki vezető felügyeljük az építkezést.

KIVITELEZÉS:

Fő tevékenységünk saját tervezésű épületek kivitelezése, így megteremtve azt az ideális helyzetet, amikor egy épület megvalósítása a tervezéstől a kulcsátadásig egy kézben marad. Építőipari fővállalkozóként vállaljuk családi házak, társasházak, középületek, ipari épületek generálkivitelezését, valamint lakásfelújítást -és átalakítást.

Saját fejlesztéseket is indítunk, két-, háromlakásos építési projekteket készítünk elő, és kínálunk eladásra. Célunk, hogy a megbízó elképzelései szerint megtervezett épület, a terveknek és a kor követelményeinek maximálisan megfelelve valósuljon meg.

Völgyi Botond
ügyvezető, okl.építészmérnök, felelős műszaki vezető
Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Kar
Ybl Miklós Műszaki Főiskola Magasépítő Szak

Tervezés
Székely György
okl.építészmérnök, műszaki ellenőr, fotós

Szepcsik Áron
okl.építészmérnök

Máj Hajnal
pénzügyi ügyintéző, irodavezető

Kivitelezés:
Nagy Zoltán
építés előkészítő és szervező

Pauza István
műszaki menedzser, projektvezető

Sudár Péter
műszaki menedzser, projektvezető

Szabados Gergő
műszaki menedzser, projektvezető

Hámori Mátyás
műszaki menedzser, projektvezető

Szilakszi Károly
építésvezető

Kanizsai József
építésvezető